Tisztelt Látogtó!
Bihardancsháza Község Önkormányzatának képviselőtestülete és minden lakosa nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt településünk honlapján.
Bihardancsháza a Sárréti Kistérség legkisebb Hajdú-Bihar megye második legkisebb települése. Hajdú-Bihar megye délnyugati részén fekszik Berettyóújfalutól és Püspökladánytól körülbelül azonos távolságra. A lakosság lélekszáma 202 fő. A települést ősidők óta lakták, amit a határból előkerült korai rézkori régészeti leletek és honfoglalás kori sírok is igazolnak. Névadója a XIV. században élt Dancs nevű Rábé-i birtokos volt. A település legnagyobb lélekszámát 1851-ben regisztrálták (800 fő) ez azóta sajnos folyamatosan csökken, a rendszerváltáskor már csak 235 fő volt. 1990-től ismét önálló önkormányzat irányítja, a képviselő testület létszáma 5 fő. Kissebségi Önkormányzat nincs !! A település minden lakott utcája szilárd burkolatú, közművesített /víz, gáz, elektromos áram,/ valamint folyamatban van a szennyvízkezelés megoldása is. Bízunk benne, hogy honlapunkkal sikerül felkeltenünk érdeklődését településünk iránt.
Reméljük, hogy hamarosan személyesen is vendégeink között köszönthetjük és alkalma lesz megtapasztalni az egyik legnagyobb értékünket a település nyújtotta csendet és nyugalmat és az itt élő emberek vendégszeretetét.
Balku Tamás
polgármester