Elszármazottak Találkozója
Fontos szóba hozni azt az eseményt, mely Dancsháza legutóbbi nagyszabású rendezvénye volt, és még a Hajdú-bihari Napló is cikkezett róla. Ez pedig nem más, mint az elszármazottak találkozója. A cikk részlete így hangzik:
„Történelmi jelentőségű rendezvénynek nevezte a településről elszármazottak találkozóját pénteken a jelenlegi és volt polgármester. Major József és Bagosi Sándor emlékeztettek rá, hogy évek óta próbálkoztak hasonló rendezvénnyel, de a pénzszűke mindig közbeszólt. Az áttörést a Leader-program keretében benyújtott pályázaton elnyert 1,5 millió forint uniós és hazai támogatás jelentette, aminek eredményeként pénteken megkezdődhetett a településről elszármazottak háromnapos találkozója.” (hirextra 2008)
Az Idősek Klubjának tagjai műsorszámmal, énekléssel és egy komikus színdarabbal készültek, de lehetőség nyílt kürtős kalácssütésre, bográcsozásra, túzoklesésre és nem utolsó sorban a különféle házias ízek kipróbálására. Az aktívabbaknak sportolásra is volt módjuk, hiszen focibajnokságot rendeztek a nőtlenek a házasok ellen, lehetett lovagolni és tekézni is. Külön élményt jelentett – főleg a városi emberek számára – a hagyományos disznótor, melyre bárki rácsodálkozhatott. A legfontosabb pedig, hogy olyan ismerősök, barátok találkozhattak újra, akik több évtizede külön útra tértek. Fantasztikus élmény volt, valószínűleg mindenki örömmel fogadná, ha hagyomány teremtődne e rendezvényből.
Látogatók száma: 9000







